2014. augusztus 11., hétfő

Gonosz tükör

Munkatársakról csak rosszat vagy semmit! :)

L - Indiai tesztelő csapattársam. Tipikusan demonstrálja az indiai munka-kultúra rossz védjegyeit (a jókat sajnos nem), ezáltal több feszültséget termel a csapatban, mint hasznos munkát. Ezt megfejeli azzal, hogy természetéből fakadóan mindig rendkívül előzékeny és kedves, emiatt még te érzed magad rosszul amiatt, hogy rá kell szólnod, hogy megint elcseszett valamit. Eleinte azt hittem, hogy a hazai szigorúan folyamat-orientált kocka-felfogás miatt nehéz vele dolgozni. Aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak idióta.

J - Fiatal kis kínai lány. Nagyszájú, hangulat-ingadozó, mindenkivel pletykál, mindenről van véleménye, mindenkivel jóba van (kivéve a fentebb említett jómadarat, akitől rendszeresen látványosan kiborul). Összeszedetlen, de vidám és jó felfogású csaj, akivel már csak azért is érdemes jóba lenni, mert olyan, mint a fodrász: mindenkiről mindent tud.

G - 150 kilós, buborék alkatú fekete srác. Ránézésre talán McDonald's-os menükön nőtt fel, a hónalja alatt pedig mintha mindig rejtegetne egy vödör KFC-s csirkét. A konyháig csak szuszogva és megizzadva tud eljutni, ahol általában nem-cukormentes üdítőket és csokikat pakol a zsebébe. Viseletének fő jellemzői a XXXL-es fekete kapucnis pulóver és a hatalmas munkás-jellegű bakancs (38 fokban), ami szigorúan nincs befűzve és figyeg rajta a levágatlan márka-cédula.
Egy művelt, és intelligens programozó srácról van szó, a csapat egyik legerősebb (és minden tekintetben legnagyobb) oszlopa. Hatalmas arc, a humora is ütős, kár, hogy kicsit antiszociális a csávó. Ha csak teheti, inkább éjszaka dolgozik, az irodába napközben esik be véreres szemekkel, a megbeszéléseken rendszeresen az asztalra bólint.

Ivo - Velem egykorú bolgár srác. Unalmas, mert semmi rosszat nem tudok mondani róla, programozó létére tök normális, kedves és értelmes emberi egyed. Ha nem lennének bizonyos akadályozó faktorok, valószínűleg gyorsan összepajtiznánk.

Igor* - Fiatal orosz srác, aki minden nap úgy néz ki, mint aki most érkezett másnaposan egy halál-metál koncertről. Kopaszra nyírt fejet visel metál-körszakállal és -bakanccsal, emellé még nem nagyon láttam mosolyogni. Soha nem rejti véka alá a véleményét, ami elég sűrűn szokott probléma lenni, mert a diplomáciai képességei ritkán haladják meg Hulk-ét. Amikor a projekt új nevet kapott, elvből ellenkezni kezdett a főnökkel, mert azt hitte, hogy a Bibliából vették a nevet. (Amikor megtudta, hogy a név valójában a Szaturnusz egyik holdjáé, és semmi köze a kereszténységhez, egyből megkönnyebbült.) Átlagosan 2-3 hetente van egy kiabálós veszekedése a főnökkel vagy egy kollégájával. Az egyetlen ok, amiért megússza a kirúgást, az az, hogy rohadt jó szakember.

Hogy mi a közös bennük? Az, hogy mindegyik a projekt-csapattársam. Ennek a csapatnak** vagyok a gatyábarázó problémamegoldója és irányítója. Még szerencse, hogy fizetnek érte.

*: Pár napja tudtam meg, hogy nálam idősebb és van egy kislánya. Na ezt sem néztem ki belőle.
**: Nem teljes a beszámoló, mások is vannak még a csapatban.

8 megjegyzés:

  1. Szeretem ahogy írsz, mondtam már? :):)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon komoly karakterek. :D Megkaptad a leckét az élettől, az látom! Nekem nem lenne türelmem ilyen emberekhez. Szóval respect és hajrá! ... Az indiai helyett nem kell egy másik kolléga? :D

    VálaszTörlés
  3. :) azért mintha egy régi melóhelyeden pozitívabb jellemzést írtál volna a kollegákról :D (de ezt is szuper volt olvasni!!!)

    VálaszTörlés
  4. szerintem csapat építő tréning: négyes fekvő.
    Amúgy ezért mentél ki? ilyet itt is mutatok:

    Szaki: Mindenhez ért, egész nap utána néz mindennek. Hangsúly az egész nap. Tehát a munka nem megy jelmondat: minek siessek? ha végzek új munkát kapok. Persze lehordás az van, de mivel más 1 hetet dolgozik ő egy délután itt kell hagyni.

    Szakitámogató: önálló véleménye van…. Csak az önállót Szakiknak hívják, és éppen az az aktuális vélemény akivel utoljára beszélt. Ha meetingen vagy Ő az aki a megbeszélés 90% beszél és ő az aki se elkezdeni se végezni nem tud.

    NewGuy: azért nem kérdez hogy nem nézzék hülyének. És megkeresi a legtávolabbi széket a meetingen. Ezzel azt remélve hátha kimarad. Ő az aki képes elhívni naívan szerdán sörözni, és utána egész héten mind beszámíthatatlanok lesztek.

    Öregszaki: Semmi se jó, főleg ha új. Történeteit már az első mondatból folyatatod. Neki GUI-t ne adj, egy konzol és megváltja a világot. Igazából bármikor nézel a monitorára csak egy konzolt és a napiszéplányokat látod.

    Pesszimista: Neked bármi bajod lehet. Ő megélt rosszabbat. Ha régi az a baj, ha új az baj. Ha valaki szeretne valamit, lebeszéli h Te nem is szeretnéd mert az rossz. Ossian pólójával azonnal felismerhető az öltönyösök közt. De miért teheti meg? Amellett ,hogy Oroszországba nevelkedett, és igen jó a szakmájában, még úgy is meggyőzne h Te döntesz rosszul ha őt kirúgod.

    VálaszTörlés
  5. Rajmund: Ez állat volt. Felismeretem pár jelenlegi/volt kollégámat köztük! :D

    VálaszTörlés
  6. L: köszi, még nem adtam fel ezt sem. :)

    Daru: de igen, kéne egy kolléga helyette. Már aktívan keresünk... mert azért ne higgyétek, hogy ez itt normális. Ő a kivétel, aki erősíti a szabályt, de biztos vagyok benne, hogy ő sem marad meg sokáig. Te meg szólj, ha készen állsz a relokációra. ;)
    Egyébként tényleg jó lecke az ilyen, beletanul az ember a csapatkezelésbe.

    Krikszi: nem csoda, mert az előző hely volt kb. életem legjobb munkahelye, legalábbis a környezet, a főnökök és a kollegák szempontjából. De azért itt sem panaszkodom, ugyan megvannak a nehézségek, de mint Rajmund is rávilágított: nem több, mint máshol.

    Rajmund: köszi, már majdnem azt hittem, hogy egyedül vagyok ezzel :P találkoztam ilyen típusokkal korábbi munkahelyeken, de itt nem nagyon vannak ezekből (pl.: volt pár "öreg szakink", de fél évnél tovább nem bírták a technológiai tempót).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nehezen bírjuk a technológiai tempót. Ennyi mindre googlizni :P Kezdőoldalam a stackoverflow ...

      Törlés
    2. Helyes-helyes, csak így tovább! :D

      Törlés