Mocsárvilági gasztronómia

Záróposztként Louisiana-val kapcsolatban amiről még nem volt szó: a helyi kaják. Amerika elég nagy ahhoz, hogy a tipikus amerikainak nevezett ételek mellett minden államnak meglegyenek a sajátos ételei is. Ha belegondolunk, érthető is, hiszen az USA mérete nagyságrendileg az EU-énak felel meg, az államok méreteik alapján pedig akár különálló országok lehetnének.
A kultúrális különbségek természetesen közel sem akkorák, mint Európában, de azért mindegyik államnak megvannak a saját kis egyedi dolgai, így a gasztronómia műfajában is.

Louisiana legismertebb fogása a folyami rák. A vidék mocsaras terepe és a Mississippi delta torkollata ideális terepet ad a rákhalászatra. A helyiek szerint az LA crawfish olyan, mint sehol máshol a világon, úgyhogy természetesen mi sem hagyhattuk ki, elmentünk egy jellegzetes vidéki "csárdába".

Helyi szokás szerint a rákot Cajun-style készítik, azaz Cajun-csípős-fűszeresen. Fontra (kb. félkilóra) mérik a rákot, az alábbi képen látható mennyiség kb másfél kiló. Thya nem nagyon szereti sem ezt a rákot, sem a tüzes fűszerezést, úgyhogy ő grillezett barbacue-szószos garnélát kért. Ez utóbbi is annyira finom volt, hogy megkérdeztük a szósz receptjét a felszolgálótól, aki miután egy kicsit kiröhögött minket (kb. mintha Magyarországon egy külföldi turista megkérdezné, hogy mi ez a szósz a pörköltben, nagyon finom és szeretné elkérni a receptjét), annyira kedves volt, hogy hozott nekünk egy dobozzal a szószból, hogy vigyük haza.

Egy másik Louisiana-i különlegesség a Tabasco-szósz. Otthon ez talán kevésbé ismert, de ebben az államban olyan, mint a kecsap/mustár: minden étkező asztalon ott kell lennie. Aki járt már Amerikában, tudja miről beszélek, mert az egész USA-ban népszerű.
Hogy mi is ez: egy csípős chili-paprika szósz, ami számos változatban készül. Amiért pedig a Louisiana-iak büszkék rá, az az, hogy náluk készül, egy kis szigeten a lápvidék közepén. Itt is jártunk. A gyárba ugyan nem jutott időnk bemenni (helyette a mocsarakat és aligátorokat választottuk), a szigeten körbenéztünk.

Ezt csak a country-érzés miatt.

Meg ezt is. :)

Bár ez a kép kicsit homályos lett, azért mégiscsak na, hogy látszódjon, hogy miről van szó. A csípőspaprikák gombócartúrjának ez igazi kánaán, van itt minden: kicsit-csípős, bekönnyezős, barbacue-s, édes-csípős, zöldpaprikás, fokhagymás, közepesen-beszaratós, cifra-fosást-okozós, gyomor-mosásos, rendőrségi-paprika-spré-kategóriás. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Aztán itt van a Po' Boy, New Orleans tradícionális szendvicse: francia bagett-ben sült tengeri dolgokkal, leggyakrabban garnélarákkal. A képen látható egy Gator Po' Boy, tehát sült aligátorhús van benne. Nagyon finom volt, az állatvédőket pedig megnyugtatom: aligátorok tízezrével élnek a környéken és kontrollált keretek között fogyaszthatóak. Érdekességként a déli szlenges Po' Boy jelentése: szegény gyerek.

A végére a kakukktojás, ami nem étel, hanem ital: a Hurrikán-koktél. Mára az egész világon ismert és koktélbárokban kapható italról érdemes megjegyezni, hogy innen, New Orleans-ból származik, és egészen pontosan abban a bárban készítették az elsőt, ahol mi is voltunk. Igen alattomosféle-fajta, mert agyon van szirupozva, így édessége miatt nem érzed a benne lévő másfél-két deci rumot. Ha nem hiszitek el, csak kérdezzétek meg Thyát. :)

Lajosországban 2. - A vámpírok, a voodoo, és a történelmi ültetvények vidékén

Louisiana az USA egyik jellegzetes déli állama, ebben rá lehet húzni a tipikus lepedőt: bizony erősen jelen volt a rabszolgaság a 1700-as és 1800-as években, és az Amerikai Polgárháborúban a vesztes Déli oldalon állt. Ilyen téren erős a rokonság a többi történelmi déli állammal, mint például Mississippi, Georgia, vagy Alabama.

Nem akarok mélyebben belemenni a történelembe, a lényeg, hogy annak következményei erősen nyomot hagytak az állam mai társadalmában és kultúrájában is. Néhány példa...

• Annó az afrikai rabszolgák behozatalával a kultúrájuk is bejött, például a voodoo, és a babonák. Az állam fejletlenebb, civilizálatlanabb vidékén még ma sem elhanyagolható azon emberek száma, akik hisznek például a feketemágiában és a vámpírokban. Ismerősen hangzik valakinek a True Blood c. sorozat? Na az a történet is például itt, Louisiana-ban egy fiktív kisvárosban folyik. Arról ne is beszéljünk, hogy az eddigi egyetlen Call of Cthulhu film is itt játszódik.
• A feketék-fehérek viszonyáról csak annyit, hogy 100 évvel a rabszolgaság törvény szerinti beszűntetése után még mindig lelőtték Martin Luther King Jr.-t (no nem itt, hanem Tennessee államban). A feketék sok helyen még ma is hátrányosabb helyzetben élnek, mint a fehérek, a sztereotípia szerint ez a különbség főleg a déli, volt-rabszolgatartó államokban erősebb.
• Ha részletesebben szeretnél képet kapni Louisiana mai mocsárvidéki életéről, akkor esetleg megnézheted még A messzi dél vadjai c. filmdrámát, ami 2013-ban 4 Oscar-jelölést is kapott. Vigyázat: meglehetősen nehéz film. Én szóltam.

Louisiana adottságai miatt a többi államhoz hasonlóan szintén tele volt ültetvényekkel, itt elsősorban cukornádat termeltek jelentős mennyiségben. Ezek az ültetvények egy része a mai napig üzemel - természetesen már nem rabszolgákkal -, olykor a Mississippi folyó mentén gyönyörű helyeken.

Mi is elmentünk egy történelmi ültetvényt megnézni, mert bár ha nem is vagyunk ennek a történelmi korszaknak a rajongói, ez a világ is érdekelt minket.

Bizony megérte. Az egyik ültetvény tölgyes sétányát, (már nem tudom melyik természeti magazin szerint) beválasztották a világ 10 legszebb sétányai közé.

Távolban egy XVIII. századi kúria.

Íme közelről. Be is mehettünk és körbemászkálhattuk, de bent sajnos tilos volt fényképet készíteni.

Egy turista a hátsó kertben. :)

A konyha. Érdekesség, hogy a konyha mindig a kúrián kívül volt található, sosem a lakóépületben. Ennek elsődleges oka a tűzhely volt: a tüzet mindig ébren kellett tartani, ezáltal folyamatos veszélyforrás volt, tehát logikus volt a lakóktól távol tartani.

A kúriában természetesen az ültetvényes gazda és családja lakott. Jóval arrébb, úgy 10 perc gyaloglásra volt a rabszolga-falu, aminek a maradvány-épületei a mai napig látogathatóak. A kúriához képest a különbség ég és föld: ezek a legegyszerűbb fabódék, amikben ember élhet.

És egy kis sokkolás a végére: árlista. Elgondolkodtató.

Na azt hiszem ennyi elég volt egy darabig a szomorú történelemből. Kiscserkész becsületszavamat adom, hogy most legalább 1 hónapig nem lesz ilyen témájú poszt a blogon. :)

Lajosországban 1. - Mocsarak és aligátorok között

Ugyan időközben más témára váltottam, azért szeretnék még visszatérni a New Orleans-i roadtrip-re, mert maradt még elhasználatlan puskapor és fénykép a témában. A városról már sokat írtam, de magáról az államról még nem nagyon esett szó.

Louisiana az USA egyik teljesen tipikus déli állama, ám valahol mégis különleges (vagy különös?).
Francia tartományként kezdte a XVIII. században, amíg 1803-ban az USA meg nem vásárolta Franciaországtól egy óriási terület, a Mississippi folyó es a Sziklás-hegység közötti vidék részeként. Megjegyzem ez volt minden idők legnagyobb ingatlan üzlete: az USA több, mint 2 millió négyzetkilométert vásárolt fel, 13 mai államot, megduplázva az akkori teljes területét... kettő, azaz 2 cent per hektár áron. Szegény Bonaparte Napoleon bácsi nagyon meg lehetett szorulva, a franciák meg azóta is bánhatják, mert ekkorát szerintem a történelem során azóta sem buktak. (Esetleg csak a 2006-os Zidane-fejelős vb-döntőn, hogy aktuális legyek.)

Visszatérve Louisiana-ra, az állam XIV. Lajos (King Louis) után kapta a nevét. Máris új fényben látjuk őfelsége "az állam én vagyok" mondatát, hehe. :)))

Egyből látható, hogy miben egyedi ez az állam: igen erős a francia kultúra hatása. Az állam fővárosa - New Orleans - is a francia Orléans városáról (tudod, Jeanne d'Arc) kapta a nevét.

Miről híres hát Louisiana? Elsősorban talán a mocsaras lápvidékéről, a Mississippi-torkolatáról, és New Orleans-ról. Ez utóbbit már bemutattam korábban a blogon, úgyhogy most az első kettőről kaptok egy kis vizuális ízelítőt, ugyanis átcsapattuk a musztángot ezen a vidéken.

Ilyen vidéken át.

Hmm, ezt mintha már láttam volna valahol. Nem baj, a fák miatt megéri megmutatni közelebbről.

Ezt pedig a fát fogdosó lány miatt.

Nem mondhatnám, hogy magas a népsűrűség errefelé.

De azért errefele is élnek, ha jól megnézed a képet.

Ez csak tetszik.

Louisiana mocsárvidékének királyai: az aligátorok.

Egy közeli.

És egy kacsintós. Azért más szemmel nézi őket az ember úgy, hogy nem rácson keresztül az állatkertben, hanem vadonban élő állatokat lát.

Ez a teki nagyobb, mint amekkorának tűnik: legalább 40-50 centis volt, csak magasról fotóztuk. És vidáman úszkált az aligátoroktól pár méterre, úgyhogy vagy nagyon bátor, vagy vannak itáliai művészekről elnevezett radioaktív harcművész unokatesói, akik bevédik.

A következő posztban Louisina egy másik oldalát mutatom be: a rabszolgaság, voodoo és vámpírok világát.

Houston, we have a problem

A címben szereplő mondat egy híres, bár torzitott idézet az űrhajózás történetében. Bár az eredeti, az Apollo 13-on elhangzott mondat, "Houston, we've had a problem", is nagyon hasonló, a jelentése icipicit más fényben mutatja a dolgokat. Hollywood-nak és a médiának köszönhetően a drasztikusabb verziója lett elterjedt, de a történelmi eseményeken ez nem változtat semmit: 1970-ben az Apollo 13 misszió csúnyán elbukott, az űrhajósok azonban szerencsésen visszatértek a Földre.

Ez volt az űrhajózás történelmének egyik legnagyobb, de legalábbis legismertebb bukása. Hogy ez így van, számos esetben csak a szerencsének köszönhető: sokkal rosszabb dolgokat úsztak meg hajszálakkal.

Ez mit sem változtat mindazon, hogy az űrhajózás a mai napig igen menő dolog, a gyerekek még mindig sokszor "űrhajós!"-t vágnak rá a mi-leszel-ha-nagy-leszel kérdésre, főleg itt Amerikában, ahol még az esélyük is megvan rá. Mert hát kishazánk ugye érthető módon eddig elenyésző számú űrhajóst adott a világnak (szóljatok, ha tudtok valakit még Farkas Bercin kívül).

Amerikában meg ahogy a mondás tartja, minden megtörténhet. Valóban: itt előfordulhat, hogy megismerkedsz valakivel a konditeremben / szupermarketben / parkban, és az illetőről kiderül, hogy a NASA-nál dolgozik, sőt akár űrhajósnak is készül. Én még tudomásom szerint nem futottam bele ilyenbe, de egyik haverom például vacsorázott már űrhajóssal. Kicsi egy világ.

Ezt a toborzó plakátot a NASA központjában lőttük.

Elhitetik veled, hogy bárkiből lehet űrhajós, de legalábbis egy fénykép erejéig biztosan. Az alábbi képről mondjuk inkább a Cowboyok és Űrlények c. borzalmas film jut eszembe. Mondjuk ha belegondolok, hogy a NASA központja Texas-ban van, kezdem érteni hogyan juthatott eszébe valakinek ilyesmit forgatni. :)

Na végülis amire ki akarok lyukadni: jártunk a Johnson Space Center-ben, a NASA nyitott, publikus központjában, ami félig múzeum-ként, félig űr-csodák-palotájaként funkcionál. Tucatjával lehet látni űrhajók, szkafenderek, mars rover-ek hű másolatait és eredetijeit, szóval igazi tudományos játszótér gyerekeknek és rajongóknak.

Ez például az Apollo 17 eredeti űrkapszulája.

Ez nem tudom, hogy micsoda, de lefogadom, hogy Daru meg tudja mondani! :D

Űrsikló irányófülkéje belülről.

Ez úgy tűnhet, hogy felülről van fényképezve, de nem...

... ugyanis normálisan állítva készült, akárcsak ez.

Megnézhettük azt is, milyen az élet egy űrállomáson. Ha jól emlékszem, ez sem replika, hanem eredeti volt - csak már nem emlékszem melyik volt űrállomásé. Hát... akkor eldöntöttem, hogy én biztosan nem leszek űrhajós és minden ismerősömet lebeszélem róla. :D
Először is, minden négyzetcentiméter helyet kihasználnak, de olyan szinten, ahogy a hétköznapi agyunkkal fel sem fogjuk. Hiszen ha belegondolsz, nincs gravitáció, tehát nincsen fent és lent. Nincsen padló, nincsen plafon. Minden fal potenciálisan hasznos felület... tehát egy szoba egyik fala alkalmas hálónak, másik fala szekrénynek, a "plafon" lehet étkező vagy éppen konditerem. Fejjel lefele is ehetsz, hiszen a tested úgysem fogja fel, hogy fejjel lefele vagy.
Ha esetleg felkaptad a fejed a konditerem szóra, akkor jól olvastad: az is van. Nem azért, hogy ne unatkozzanak, hanem azért, hogy életben maradjanak. Ha jól emlékszem, minden űrhajósnak kötelező naponta legalább 2 órát edzenie. Minimum. Hogy miért? Azonkívül, hogy egészségesnek és fittnek kell maradniuk, van egy rendkívül fontos ok: mert az űrben elsatnyul az emberi szervezet. A gravitáció hiánya borzalmasan megviseli az izmokat és a csontozatot, olyan szinten, hogy egy 3 hónapos misszió után legalább 1 évig tart a felépülésük. Az izmok még újraépülnek, de a súlyos csontsűrűség-csökkenést az űrhajósok szervezete valószínűleg az életük végéig sem heveri ki teljesen.
Az élet az űrben nem csak játék és tudomány. A mindennapok apró mozzanatai is új megvilágításba kerülnek, az olyan apróságok is, amik neked természetesen a hétköznapokban. Például hogy tudsz belepisilni a wc-kagylóba, ha nincs gravitáció? A folyadékcseppek szépen szétúszkálnak a levegőben. :) Tudjátok, hogy wc-znek az űrhajósok? Biztonsági övhöz hasonló övekkel odaszíjazzák magukat a wc-re, hogy ne lebegjenek el és kenjenek szép sárgára-barnára mindent. :D És tudjátok, mi az, amit az űrhajósok a bevallásuk szerint elsőként csinálnak egy földetérés után? Lezuhanyoznak. Ugyanis az űrben tartózkodás alatt egyszer sem tehetik meg rendesen, a fentiekhez hasonló okokból kifolyólag egyéb tisztálkodási módszerekre kényszerülnek.

Na szóval ilyen és még sok egyéb érdekes tényeket tanultunk a Space Center-ben, ülhettünk mindenféle ülésben, joystick-kel irányíthattunk Mars Rovert-t, éééééés.... tapizhattunk igazi holdkövet. Azt hiszem talán ez az egyetlen olyan kődarab a világon, ami nem erről a bolygóról származik és nyilvánosan fogdosható. Persze pár millió ember tapizása már simára csiszolta és elszínezte, de akkor is a Holdról származik. :)

Ennél nagyon mélyebben nem akarok és tudok belemerülni az űrtémába, de ha valakinek van kérdése, nyugodtan kérdezzen kommentben. Addig itt van egy homályos kép egy nem-űrhajóssal, de muszáj kiraknom, mert ez az egyetlen képünk, amire rákerült a NASA embléma. :)

Camaro joyride

A videó-vágásért és elkészítésért köszönet Antailnak.