Mocsárvilági gasztronómia

Záróposztként Louisiana-val kapcsolatban amiről még nem volt szó: a helyi kaják. Amerika elég nagy ahhoz, hogy a tipikus amerikainak nevezett ételek mellett minden államnak meglegyenek a sajátos ételei is. Ha belegondolunk, érthető is, hiszen az USA mérete nagyságrendileg az EU-énak felel meg, az államok méreteik alapján pedig akár különálló országok lehetnének.
A kultúrális különbségek természetesen közel sem akkorák, mint Európában, de azért mindegyik államnak megvannak a saját kis egyedi dolgai, így a gasztronómia műfajában is.

Louisiana legismertebb fogása a folyami rák. A vidék mocsaras terepe és a Mississippi delta torkollata ideális terepet ad a rákhalászatra. A helyiek szerint az LA crawfish olyan, mint sehol máshol a világon, úgyhogy természetesen mi sem hagyhattuk ki, elmentünk egy jellegzetes vidéki "csárdába".

Helyi szokás szerint a rákot Cajun-style készítik, azaz Cajun-csípős-fűszeresen. Fontra (kb. félkilóra) mérik a rákot, az alábbi képen látható mennyiség kb másfél kiló. Thya nem nagyon szereti sem ezt a rákot, sem a tüzes fűszerezést, úgyhogy ő grillezett barbacue-szószos garnélát kért. Ez utóbbi is annyira finom volt, hogy megkérdeztük a szósz receptjét a felszolgálótól, aki miután egy kicsit kiröhögött minket (kb. mintha Magyarországon egy külföldi turista megkérdezné, hogy mi ez a szósz a pörköltben, nagyon finom és szeretné elkérni a receptjét), annyira kedves volt, hogy hozott nekünk egy dobozzal a szószból, hogy vigyük haza.

Egy másik Louisiana-i különlegesség a Tabasco-szósz. Otthon ez talán kevésbé ismert, de ebben az államban olyan, mint a kecsap/mustár: minden étkező asztalon ott kell lennie. Aki járt már Amerikában, tudja miről beszélek, mert az egész USA-ban népszerű.
Hogy mi is ez: egy csípős chili-paprika szósz, ami számos változatban készül. Amiért pedig a Louisiana-iak büszkék rá, az az, hogy náluk készül, egy kis szigeten a lápvidék közepén. Itt is jártunk. A gyárba ugyan nem jutott időnk bemenni (helyette a mocsarakat és aligátorokat választottuk), a szigeten körbenéztünk.

Ezt csak a country-érzés miatt.

Meg ezt is. :)

Bár ez a kép kicsit homályos lett, azért mégiscsak na, hogy látszódjon, hogy miről van szó. A csípőspaprikák gombócartúrjának ez igazi kánaán, van itt minden: kicsit-csípős, bekönnyezős, barbacue-s, édes-csípős, zöldpaprikás, fokhagymás, közepesen-beszaratós, cifra-fosást-okozós, gyomor-mosásos, rendőrségi-paprika-spré-kategóriás. Minden, mi szem-szájnak ingere.

Aztán itt van a Po' Boy, New Orleans tradícionális szendvicse: francia bagett-ben sült tengeri dolgokkal, leggyakrabban garnélarákkal. A képen látható egy Gator Po' Boy, tehát sült aligátorhús van benne. Nagyon finom volt, az állatvédőket pedig megnyugtatom: aligátorok tízezrével élnek a környéken és kontrollált keretek között fogyaszthatóak. Érdekességként a déli szlenges Po' Boy jelentése: szegény gyerek.

A végére a kakukktojás, ami nem étel, hanem ital: a Hurrikán-koktél. Mára az egész világon ismert és koktélbárokban kapható italról érdemes megjegyezni, hogy innen, New Orleans-ból származik, és egészen pontosan abban a bárban készítették az elsőt, ahol mi is voltunk. Igen alattomosféle-fajta, mert agyon van szirupozva, így édessége miatt nem érzed a benne lévő másfél-két deci rumot. Ha nem hiszitek el, csak kérdezzétek meg Thyát. :)