Múlt héten egy régi barátom, kalandozó-társam, egyemista-társam, ex-lakótársam, ... látogatott meg minket. Az anonimitás kedvéért nevezzük Antailnak. :D
Tök véletlenül ugyan, de nagyon jól időzített, ugyanis pontosan a születésnapomon ért ide (amihez stílusosan egy kalandozók-dal is járt).
Az igazi férfiak kizárólag befőttes üvegből hajlandóak inni! És persze fekete pólót viselnek cowboy-kalappal.
Bár a cowboy-kalap másoknak is jól áll. :)
Ha esetleg az előző képből nem látszódott volna: a leány időközben fekete lett.
A vendégnek a furikázáshoz természetesen kellett egy kocsi. Például egy cabrio Chevrolet Camaro!
Ahogy Sneer-től tudjuk: akkor gyors az autó, ha piros! :D
Gondolok a férfi olvasókra is, úgyhogy egy kép szemből is. A Camaro nem csak izomautó, de a megjelenése ehhez illően elég morci és tekintélyparancsoló. Bár Antaillal megállapítottuk, hogy nem húz úgy, mint a musztáng, de külsőre engem teljesen megnyert.
Valaki nagyon örül, hogy wakeboard-ozni fogunk. :) Wakeboard = vizisí szörffel.
Itt még nem tudtam, hogy a nagylábujjamat kvázi eltöröm majd. De a wakeboard frankón jó buli volt, tuti hogy megyünk még. Főleg mert Thya profi volt a deszkán. :)
Sűrű napok voltak, az biztos. Sokat kocsikáztunk, beszélgettünk, kertiparti-grilleztünk, röhögtünk és égtünk (a napon is és amúgy is). Valamint a wakeboard-ozáson kívül volt még egy nagy és érdekes program: a NASA űrközpontjának látogatása. Erről majd a következő posztban bővebben!
Rövid intermezzo.
Egy ismerősöm által - aki jó eséllyel nem is tud róla, hogy mit tett! - ismertem meg ezt a fiatal brit előadót, akire már első hallásra is azt mondtam, hogy wtf. Egyből az Animals énekese jutott róla eszembe, Eric Burdon-nek volt ugyanígy 20 éves létére idős, érett hangja. (Amikor gyerekkoromban a Felkelő Nap Házát játszották a rádióban, mindig úgy képzeltem el, hogy egy idős cowboy-kalapos country-énekes énekelheti. :) )
Szóval ezt akár bóknak is felfoghatja George Ezra.
Érdekességként megemlítem, hogy van egyébként egy Budapest c. száma is, bár az szerintem inkább érdekes, mint jó. :)
Ma részt vettem a Mud Challenger houston-i kihívásán.
Hogy mi is ez?
Tehát: egy 6-10 km-esre tervezett akadálypályás kalandfutás, aminek az akadályait az amerikai tengerészgyalogság tréningjeiből vették. Sok sárral.
Előtte.
Az indulás.
Közben.
Utána.
Ez csak a fotó kedvéért készült, természetesen a pohár tartalmát a fotós itta meg. :)
Cipőtemető. Nem minden cipő jutott el idáig, volt, aki elhagyta a sárban.
A videót és a képeket természetesen Thyának köszönhetitek. :)
Összérzés:
Jó buli volt, de kicsit keményebbre számítottam. Az én hullámomban a harmadik lettem, pedig én nem vagyok egy gyors futó. Kicsit persze megnyugtat, hogy azért 30 felett is van élet. :))) Másrészt viszont úgyérzem, hogy ez csalóka, valójában alacsony volt a léc. Ősszel jöhet a nagytestvér, az igazi Tough Mudder!
Az amerikaiak imádnak minden várost és minden államot elnevezni valamilyen becenévvel. Tudjuk, hogy New York City például a Big Apple, vagy hogy Las Vegas a Bűn Városa. A címben szereplő név pedig New Orleans.
Azt hiszem joggal érdemelte ki ezt a nevet. A helyi emberek - legalábbis a konzervatív déli államokhoz képest - meglehetősen szabadelvűek, individuálisak (értsd: önzők?), bohémok. A városban sok a kaszinó, rengeteg a bár, kocsma, szórakozóhely. Úgy tűnik még Katrina sem tudta elvenni a kedvüket teljesen.
Ahogy az előző poszt egyik hozzászólásában már elmondták, a híres Felkelő Nap Háza c. szám épülete - egyesek szerint kaszinó, mások szerint bordély - is itt állt. Történelmileg ma már bizonyítani nem lehet, hogy mi volt és pontosan melyik, több épület is verseng a címért, csak az nagyon valószínű, hogy bizony létezett és itt áll(t).
A kaszinózás valóban nagy dolog errefelé. Természetesen nem éri el Las Vegas szintjét, de azért elég erős itt is az ipar. Hirdetik is úton-útfélen.
Mi is elmentünk egybe már csak poénból. Amilyen nagy szerencsejátékosok vagyunk, el is játszottunk... nem is tudom, talán egy egész dollárt. De lehet, hogy kettőt, már nem emlékszem. :))) Thya pedig büszkén bezsebelte az 5 centest a végén. Nem profitot, hanem ami maradt a két dollárból. :)
Egyébként pont a város egyik legnagyobb kaszinójában voltunk, de csak mert pont ez volt 50 méterre a hotelünktől. Itt:
Bár- és szórakozóhely-utca a Francia-negyedben.
A következő képek inkább a városképről szólnak, épületek és épületek és épületek. No ez mondjuk pont egy bár...
De ez már nem.
Tetszetős.
Bohémság.
Utca.
Ez is.
Ez már az üzleti negyedben van.
Szintén.
Egy park, valami francia cowboy-hős szobrával.
Ez a hotelszobánkból készült az üzleti negyedről.
Ez is a hotelszobából. Alattunk jazz-felvonulás, ami elég jellegzetes, szinte mindennapos New Orleans-ban. Csak az ottlétünk alatt kétszer volt lezárva a belváros fesztivál-vonulás miatt.
Úgy tűnik a helyiek már csak így élnek. N'awlins style.
Mit látnivaló van New Orleans-ban? Ha úgy vesszük, nem túl sok: nincs se Eiffel-torony, se Szabadság-szobor, de még hozzájuk hasonlítható építmény sem. A város mégis Amerika egyik legnépszerűbb turista célpontja: csupán magáért a városért jönnek, nem azért, hogy megnézzenek egy bizonyos épületet vagy múzeumot.
New Orleans-ban ez a jó: nem kell venned belépőjegyet és sorba állnod különböző turista látványosságoknál, csupán menj be és tévedj el a belvárosban, a Francia-negyedben, és hagyd magad menni a hangulattal. Ez az "óváros", így idézőjelben, mert csupán egy-kétszáz éves. Alább pár kép.
Éjszakai élet
Legendák
Louis Armstrong szobra a róla elnevezett parkban
Ugyanebben a parkban
Ez már ismerős, csak most fotóképesebb modellel
A városképre és a hangulatra még visszatérek egy következő posztban, most koncentráljuk arra, amiről New Orleans a leghíresebb: a jazz zene. Ez a város ugyanis a jazz bölcsője, és mai napig olyan népszerű és erős ez a stílus itt, hogy kiérdemelte "a világ jazz-fővárosa" címet.
Többszáz híres jazz muzsikus hívja és hívta otthonának ezt a helyet, többek között azok akiket a fenti képeken láthatunk, de ha valakit érdekel, találtam egy listát a neten.
Ez a szellemiség hatja át az egész várost. Minden szupermarketbe, de még a gyógyszertárakba belépve is jazz zenét hallunk a belvárosban a szokásos pop/rádió helyett. Az utcán sétálva random helyekről jazz zene hallatszik, néha egy bárból, néha egy utcazenész a járdán, néha egy gyerek gyakorol egy nyitva hagyott ablaknál.
Szomorkás-életvidám művészi-fesztiváli hangulat. Ez az, ami miatt emberek ezrei látogatnak el ide.
Mi az, amit nem hagyhatsz ki ha New Orleans-ban jársz? A városban való sétálós eltévedésen kívül természetesen egy jazz-bárt!
Mi a Pat O'Brien's-be mentünk, ami vitathatóan a város egyik legjobbja a kategóriában. A zongora-bárja mellett többek között arról is híres, hogy itt készítették el az első Hurrikán koktélt, ami aztán elterjedt később az egész világon.
Amiről ismert még, az a zongora-párbaj, aminek esténként otthont ad a hely. Két egymással szembeállított zongorán két zenész "versenyzik" - egy olyan műfaj, amit korábban még nem volt szerencsénk megtapasztalni.
Az előadó zongoristák tényleg bármit, de BÁRMIT előadtak, amit a közönség bekiabált vagy odacsúsztatott papírszalvétára írva némi borravaló kíséretében. Szinte nem volt határ: lehetett 50 évvel ezelőtti Beatles szám, egy ősrégi country-dal, nem is egy, vagy Johnny Cash, Tina Turner, Amy Winehouse, Queen, Pharrell Williams, de még egy Flintstones-nál sem jöttek zavarba, amikor a közönség szívatni próbálta őket egy kicsit.
Persze azért voltak jazz és New Orleans klasszikusok is. Egy kis Ray Charles, és egy kis Louis Armstrong alapvető volt, és persze ismétlődő darab volt a House of the rising sun, hiszen az kifejezetten a városhoz kötődik (aki nem tudta, csak hallgassa meg az első sorát).
Oké, azért viszonylag fair-ek voltunk, mert nyilván Amerikában ismert slágerek mentek, egy Omega számmal nem biztos, hogy tudtak volna mit kezdeni. :))) Mondjuk ha eléjük raktam volna a kottát, tuti azt is spontán lenyomják.
Mi este fél6-ra, még a zongora-párbaj kezdete előtt odamentünk, hogy legyen asztalunk, mert később mozdulni se lehetett az éneklő emberektől. Az, hogy majdnem zárásig maradtunk, elárulja, hogy ez az este volt a New Orleans-i tartózkodásunk egyik legnagyobb élménye.
Itt egy rövid, gyenge minőségű, de eredeti-saját videó, talán egy kicsit átad valamit a hangulatból. 3 számból vannak rajta részletek, piros pont jár annak, aki kitalálja őket! :)
Ahogy New Orleans-ban mondják: laissez la bon temps rouler!
Mint az előző posztból már kiderült, a szomszéd államban, Louisiana-ban vakációztunk egy hetet. Mielőtt belecsapok abba, hogy mit láttunk, ettünk és tapasztaltunk, illene talán azzal kezdenem, hogyan és miért is mentünk oda.
Igazából felerészben nem is nyaralni voltunk, hanem munkaügyben. Elintéztem cégnél, hogy egy 3 napos tech konferenciára küldjenek New Orleans-ba, és ezt megtoldottunk még pár nap szabival. Így lett ebből egy-hetes autós kirándulás, melyben a cég állta a hotel nagy részét és az utazási költségeket mindkettőnk számára.
Kell ennél több? A musztáng végébe becsaptuk a csomagokat meg az útravaló kaját, és indultunk is az 1300 km-es roadtrip-re.
Ezt még Texas-ban fotóztuk menetközben: egy apró olajkút az országút mentén.
Egy jellegzetes apróság az amerikai kultúrából: az autópályák mentén gyakoriak a hotelek és az olcsó motel-láncok, ahol az átutazók megállhatnak 1-1 éjszakára. Európában ugye mások mennek: ifjúsági szállások (youth hostel), bed&breakfast, zimmer frei, ésatöbbi. Itt ilyeneket nem találsz, ha olcsón akarsz megszállni, akkor egy útszéli motelbe, azaz fapados hotelbe mész.
Az egyik legelterjedtebb ilyen lánc a Super 8. Ismerős lehet nektek egy filmcímből is.
Motel = fapados hotel. Hotelnek tulajdonképpen hotel, mert van recepció, közösségi terem, étkező és/vagy étterem, gyakran medence és egyéb szolgáltatások, és nem tudsz kivenni sokágyas szobát, fürdőszoba nélküli szobát, vagy csak egy ágyat egy szobában. Viszont fapadosnak is fapados, mert az ilyenek általában régi épületek melyeket elég ritkán újítanak fel, az úszómedence általában olyan, hogy belepisilni sem mersz, és a többi szolgáltatás sem olyan lenyűgöző, mint amilyennek hangzik. De olcsó, és az átutazó embernek tökéletesen megfelel egy éjszakára.
Érdekesség még, hogy kívülről saját bejárata van minden szoba-apartmannak, és a kocsival odaállhatsz az ajtód szájába. Ez egyrészt segíti a pakolászást, másrészt biztonságérzetet ad az autójuktól annyira függő amerikaiaknak.
Autónk és ajtónk.
