2014. október 4., szombat

Egyszer volt, hol nem volt... a szlovén Alpokban

Ez már majdnem egy hónapja volt, de csak most jutott eszembe kirakni a képeket. Még az utolsó otthoni nyaralás során a szlovéniai Júliai-Alpokban jártunk egy hosszú hétvégére egy páran pajtikkal. Gyönyörű hegyi tavak, vízesések, folyók, szurdokok, hegygerincek, csúcsok, és persze sátrazás.

Kezdem a jól sikerült képekkel. :) A Bohinj-tó, melynek partján sátraztunk.


Mármint közvetlenül a partján. A fenti képen látható hajóház mellett.
Mivel szezonon kívül voltunk (olyannyira, hogy igazából bezárt a kemping amikor ott voltunk, és vadkempingezés lett a vége), volt bőven hely, így gyakorlatilag olyan közel verhettük fel a sátrakat a tóhoz, amennyire csak akartuk. Én, mint tapasztalt sátrazó, kiválasztottam a legszebb kilátású helyet, ahol az első éjszakai esőzéssel azonnal be is áztunk a rossz fekvés miatt. :D


De a kilátás miatt akkor is megérte! (Bár akkori sátortársam talán nem ért velem egyet. :D) Ezt láthattad reggel a sátorból kilépve a hajnali köd feloszlása után.


Ez is a kemping mellett nem messze készült egy rövid rövidnek tervezett túra során.


Aztán persze mentünk magasabbra is. Ezt a képet talán kirakhatom, mert ebből a távolságból és felbontásban úgysem ismerhető fel senki, csak annak, aki tudja, hogy ki van rajta.


Pihenő az egyik kisebb csúcson.


Ezekre sajnos az időjárás miatt nem juthattunk fel, de már megnézni is megérte őket. Talán legközelebb.


A Vintgar-szurdok.


Aminek a végén egy vízesés látványa lepett meg minket.


 A Bled-i tó közepén lévő kis sziget. Szép meg aranyos, és különösen jó edzés lehet a vasárnapi misére járás.


A végére 2 panorámakép (kinagyítva érdemes nézni).
Ez a Bled-i tó, középen a magasban lévő várral.


Ez a Bohinj-tó, melynek a partján sátraztunk és amelynek a környéken túrázgattunk.


Összességében egy nagyon jól sikerült és kalandos kis kiruccanás volt. :)

5 megjegyzés:

  1. Már tervezem egy ideje, hogy elmegyek a Bohinj tóhoz. A képeid ezt most sürgetővé tették.:) Bledben már voltam, az is gyönyörű, de az a tó még visszavan és a szurdok is.:) Köszi a képekért, csodálatosak.

    VálaszTörlés
  2. sokat tanultam a kirándulásból:
    csomagot kocsiban tárold
    vigyél esernyőt
    vigyél zacskót
    legyen 3 esőkabátod
    tériszony

    :D

    VálaszTörlés
  3. L: csakis ajánlani tudom! :) A Bohinj-tó környéke nekem még jobban tetszett, mint a Bled-i tó. Persze ez szubjektív... Bled aranyos kisváros, meg ott a vár is meg minden, de nekem a hegyek jobban tetszenek.

    Rajmund: én is tanultam belőle, a sátor-felverést legközelebb biztos okosabban csináljuk.

    Krikszi: bezony. És nincs is annyira messze tőled, légvonalban legalábbis. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo kepek.A szigetre misere menni otleten jot nevettem. Mire odaersz van mit meggyonni,azt ami utkozben kicsuszott a szadon :).

    VálaszTörlés